Nagy hírünk van! A TMS-pilates májustól nem csak a Római-parton érhető el, ugyanis stúdiót nyitottunk a belvárosban! Így még több lehetőségetek van a gépi pilates edzésekre, ráadásul a környezet is nagyon exkluzív!
Mozgás és szépülés gépi pilates-szel
A pilates az egyik leghatékonyabb mozgás, ha az izmaink formálása, ruganyosság, hajlékonyság elérése, valamint karcsú alak a célod. Sőt, még több is ennél, mivel bármilyen rehabilitációt támogathat, mert úgy erősíti az izmokat, hogy nem terheli az izületeket. Ugyanis ez a pilates egyik legnagyobb előnye: bármilyen edzettségi fázisban el lehet kezdeni, könnyű felvenni a ritmust, és általában gyors eredmény várható, a mozgás során pedig nem kapnak terhelést az izületek.
Már rövid idő után jobb lesz az állóképességed, feszesebb, hosszabb izmokra, ezáltal karcsú alakra számíthatsz. Ellenállóbb izületek, hajlékonyság lesz a kitartó pilates edzés eredménye.
A gépi pilates pedig tovább fokozza a hatást, hiszen például egy jó reformerrel szinte végtelenségig kombinálható az edzés, méghozzá úgy, hogy adott izomcsoportokat kímélni lehessen, így ha épp sérülésből gyógyulsz, vagy épp rehabilitációs célból pilatesezel, akkor is tökéletesen tudsz fejlődni, de anélkül, hogy megerőltetnéd a kímélendő izmokat. A rugós ellenállásra épülő, ötletes gépekkel válik a pilates az egyik legjobb erősítő és feszesítő mozgásformává.
Az Andrássy úti szalon
Mindenképpen szerettünk volna egy jól megközelíthető helyen lévő belvárosi TMS Pilates szalont nyitni, mert tudjuk, hogy csak akkor lehet hatékonyan mozogni, ha rendszeresen, a napirendbe építve, folyamatos ismétlődéssel mozgatjuk át izmainkat. Mindezt pedig egy könnyen és gyorsan elérhető szalonnal lehet biztosítani.
A belvárosi TMS Pilates szalonnak van egy különlegessége is. A Toman Diet & Shape legújabb szalonjával költöztünk egy épületbe, hiszen mindkét cég célja a hosszantartó és eredményes életmódváltás. Ehhez a szemlélethez az étkezés és a mozgás egyaránt hozzátartozik. Ezért gondoltuk, hogy milyen jó lenne, ha mindent egy helyen kaphatnál meg! Így az Andrássy úti TMS Pilates terem a Toman Diet & Shape szalonján keresztül közelíthető meg, az emeleten találjátok.
Így az új TMS Pilates szalon stílusa is idomul a Toman Diet központjához, az elegáns, modern vonalakkal ötvözött arany-fekete art deco hatású térhez. Bár jóval letisztultabb, finom modernizmus és sok fehér szín jellemzi a TMS edzőtermet, néhány elem, vonal és hangulat a földszinten lévő elegáns Toman szalonra asszociál. A hasonlósággal az összetartozásunkat szerettük volna megmutatni, és éreztetni akartuk a hely exkluzivitását, hiszen mindannyian tudjuk, hogy milyen jó érzés prémium környezetben sportolni. A különbség pedig inkább funkcionális: azt gondoltuk, hogy egy pilates szalon, ahol a sporté a főszerep, egyszerűbb, letisztultabb és világosabb közeg legyen, hogy könnyebben ki tudj kapcsolódni mozgás közben.
Hogy mit tud még az Andrássy úti szalon? Két reformer gépet találhatsz itt, és három profi oktató közül választhatsz. Ági, Petra és Gigi segítenek a mozgásban és a fejlődésben vendégeinknek. És hogy mit kell tudni a reformerről? A legismertebb és legkihasználhatóbb pilates alapgép, mely rengetegféle mozgásra alkalmas. A lényeg, hogy használata közben excentrikus, azaz engedő mozdulatot kell végezned, ezzel pedig épp a megnyúlt izmot erősíted. Ettől lesznek szálkás, nyúlánk izmaid, kecses alakod a gépi pilatesztől.
Ha szeretnél igazán exkluzív környezetben végezni egy tökéletesen hatékony mozgásformát, ha kipróbálnád a már több, mint egy évszázada működő gépi pilateszt, akkor mindenképp látogass el a TMS Pilates Andrássy úton lévő szalonjába. Ide kattintva tudod megtekinteni az órarendet.