A TMS Pilates vezető pilates edzője, és a pilates oktatóképzés vezetője, Rosdy Alexandra mutatkozik be nektek! Miért és hogyan varázsolta őt el a pilates? Milyen sikereket ért el egy-egy vendégével?
Miért fontos, hogy jó pilates edző legyen melletted?
Egy stúdió életében – nálunk legalábbis egészen biztosan – nagyon fontos, hogy jó oktatók tartsák az edzéseket. Miért? Mert hiába az igényes környezet, a legújabb és legprofibb gépek, ha az oktató nem profi. Hiszen a talaj pilates, és a gépes pilates is, de főleg a gépes pilates, az edzőre épül. Ő támogat a csoportos edzések alatt, ismernie kell a testedet, a mozdulataidat, a sérüléseidet. Az edzettségi szintedet, az erősségeidet, a gyengeségeidet, és a céljaidat. Mi büszkén mondhatjuk, hogy remek szakemberek dolgoznak nálunk, akik igazán szívvel-lélelekkel tartják meg az óráikat, a vendégeink visszajelzései is ezt támasztják alá.
Most pedig, hogy elindítottuk oktatóképzésünket, különösen fontos, hogy a lehető legjobb szakembereket termelje ki a TMS Pilates. Ehhez pedig a lehető legjobb oktatóra van szükség! Ismerjétek meg Rosdy Alexandrát, akit mostanra már nem csak a római-parti pilates szalonból ismerhettek, hanem a TMS oktatóképzés is az ő nevéhez kötődik!
Szandra és a küldetése
Szandra Szentendrén él, kétgyermekes édesanya, aki csapatunkhoz 2021 tavaszán csatlakozott, és azóta is töretlen sikerrel vezeti be vendégeinket a gépes Pilates csodálatos világába.
Mesélj egy kicsit magadról! Hogy jutottál el a pilates-szerelemig?
A táncos világból jövök: húszas éveimben táncoltam, különböző produkcióban, táncos divatbemutatókon, show-ban vettem részt és tánctréningeket is tartottam. A pilatest egy nagyon kedves táncos barátnőm ajánlotta. Mivel szerettem volna bővíteni a tudásom, lassan kievezni az aktív táncolásból, ezért elvégeztem egy pilates oktatói tanfolyamot. Ez 2006 tavaszán volt Budapesten.
Később ezt a tudást jól hasznosítottam, amikor Németországba költöztem. Itt mélyítettem el igazán a pilatesről tanultakat, illetve képeztem magam tovább, hogy nemzetközileg is elismert képesítést kapjak. Frankfurtban széles vendégkör alakult ki nálam: vendégeim voltak az üzleti szféra dolgozói, kismamák, idősebb hölgyek, akiknek a Pilates a testi-lelki kikapcsolódást jelentette.
Melyek a kedvenc gyakorlataid?
A talajon nagyon szeretem az egyszerű alapgyakorlatokat, mert jó alapozók és nagyon jól formálnak. Az egyik kedvencem a hundred nevű gyakorlat, ami légzőgyakorlat és a központot erősítő gyakorlat. A double leg kicks-et is szeretem. Ez egy háterősítő gyakorlat, mely emellett a feneket és a hátsócombokat is formálja. A double leg kicks kifejezetten komplex gyakorlat, megfelelő elvégzéséhez szükség van a koordinációra, de én pont ezért szeretem. A reformeren a karizmokat megdolgoztató gyakorlatokat illetve az álló, egyensúlyt fejlesztő feladatokat kedvelem a legjobban. De itt a side splits is nagyon hatásos, mely belső-külső combot formáló gyakorlat, de a koncentráció, az egyensúly megtartása is fontos, ha side splits-et végzünk.
Kedvelem még a kneeling side arm szériát is, ahol oldalt térdelve a reformeren erősíthetjük a vállizmokat, bicepszet. Mindezekből is felsejlik talán, hogy mennyire hatékony, amikor egy szakértő edző a talaj pilatest és a gépes pilatest kombinálva tart személyre szabott órát.
Hogy épül fel nálad egy Pilates óra?
A Pilates órák nálam mindig egy rövid bemelegítéssel kezdődnek, ami segít ráhangolódni testileg-lelkileg a tréningre. Ezután természetesen, a központ aktiválásával folytatódik az óra, amivel jól előkészítjük a terepet a munkára. 🙂 Szívesen kombinálom a Refomert a talaj gyakorlataival. A kettő jól kiegészíti egymást.
A pilatesnek egészségügyi és rehabilitációs szerepe is van. Neked milyen tapasztalataid vannak erről?
A Pilates rehabilitációra kiválóan alkalmas edzésforma. Joseph Pilates is tulajdonképpen az angol katonák rehabilitására fejlesztette ki a reformert. Ráadásul meglepően jó eredményeket ért el vele. Sérülés után, a rehabilitáció fázisában gyorsabb gyógyulást érhetünk el. Ezért javasoljuk új pilates képzésünket gyógytornászoknak is.
A reformernek nagy előnye, hogy bizonyos izomcsoportokat úgy tudunk erősíteni (pl. combizmok), hogy nem hat ránk a gravitáció, így nem terheli meg az ízületeket. Prevenció esetén pedig nagyon jó szinten tarthatjuk magunkat: például gerincsérv megelőzésére kiváló gyakorlatok vannak, így műtét nélkül, fájdalommentes állapotot érhetünk el, ezen felül növelhetjük a teljesítőképességünket, a rendszeres edzés hatására egy rugalmas, jól felépített, erős testet kapunk, ami segít minket a mindennapokban.
A hátfájás a leggyakoribb panasz, amivel megkeresnek bennünket és nagyon sokan a stresszlevezetés miatt választják a pilatest. A tudatos légzés, a nyújtó-erősítő gyakorlatok, a koncentráció segítségével könnyen képesek vagyunk kikapcsolni, hátunk mögött hagyni 50 percre a napi gondokat.
Szeretném itt megemlíteni a kismamák tréningjét, akiknek a megfelelő mozgás megkönnyíti a terhességet: a vázizmok erősítésével sokkal jobban fogják tudni viselni a hasukon lévő többletsúlyt, és így a hátfájás is megelőzhető. Illetve szülés után is gyorsan érhetik el eredeti fizikai állapotukat, ha a terhesség alatt karbantartják az izmaikat. Ez nem a sprintfutás és a súlyzós alakformálás időszaka, de nem jelenti azt, hogy várandósan nem lehet sportolni.
A szép korban lévő emberek pilatesét is hangsúlyozni szeretném, mivel az idősebbek is nagyon sokáig megőrizhetik a megfelelő fizikai állapotot ezzel a sporttal. A tipikus időskori panaszok nem, vagy jóval enyhébben jelennek meg azoknál, akik pilateseznek. A rugalmas, de erős izmok támogatják a testet, a megfelelő mozgást a mindennapok során, az ideális testtartást. Ezért megelőző szerepe is van a pilatesnek.
Mit szeretsz leginkább a TMS-Pilates Római-parti stúdiójában?
A Római parti stúdióban 2021 tavaszán kezdtem el trénerként dolgozni. A lezárások után, ahogy lehetett, kinyitottunk (2021 ápr-máj) és én lehettem az, aki bevezette az embereket, a „Reformeres Pilatesbe”. Először heti 6 órával kezdtem, majd ahogy nőtt az igény, gyorsan megdupláztam az óraszámot. Kemény volt, de jó volt látni, ahogy jöttek az emberek és örömmel Pilateseztek.
A Római parti stúdió hangulatos, jó az elrendezése. A vendégek kedvesek, nyitottak, lelkesek. Jó érzés, hogy hamar összejöttek fix csoportok, ahová javarészt ugyanazok a kliensek járnak, így egy nagyon jó csoportdinamika tud kialakulni, illetve tréning előtt-után, érdekes, jó beszélgetések kerekednek.
Te vagy a Római parti stúdió vezető oktatója. Ez milyen plusz feladatokat jelent számodra?
Igen, én vagyok a vezető oktató a TMS Pilatesnél. A Római parti stúdiónál az oktatók kiválasztásában, mentorálásában veszek részt, illetve segítem az új oktatók bevezetését a stúdió életébe. Emellett nagy szívügyem: az oktató képzés előkészítése. Tavasztól nagy örömünkre elindulhat a reformer Pilates oktatók képzése is. Jelenleg, ennek az anyagát készítem elő, illetve én leszek majd, aki kineveli a leendő Pilates tanárokat.
Tapasztalataid alapján egy teljesen kezdő milyen élményekkel távozik az első órája után?
Leginkább így: „Huhh, ez tényleg átmozgat, olyan izmokat is amikről nem is tudtam, hogy vannak, pedig olyan könnyűnek látszik.” Feltöltődve, átmozgatva, önbizalommal telítve megy el az illető. Ez nagyon fontos számomra, mert küldetésemnek tekintem, hogy vendégeim testileg és lelkileg is jól érezzék magukat a pilates hatására.
Ugyanis ez a fajta mozgás a body-mind edzés típusba tartozik, mert a tudatos légzéssel, a koncentrált munkavégzésnek köszönhetően még 50 perc alatt is maximálisan ki tud kapcsolni. Ezenfelül pedig tényleg nagyon szép tónust ad, feszesít, illetve javítja a testtartást.
Mennyi idő alatt látszik az eredmény?
Már pár alkalom után érezhető, hogy máshogy érzed és máshogy tartod magad. A vendégek leggyakoribb visszajelzése, hogy nem számítottak ilyen gyors változásra.Klasszikus mondása Joseph Pilatesnek:
„10 alkalom után érezni fogod a különbséget, 20 alkalom után látni fogod a különbséget, 30 alkalom után egy teljesen új tested lesz.”
Mire vagy a legbüszkébb a pályafutásod során?
A vendégek eredményeire vagyok a legbüszkébb. Látni őket, hogy honnan hova jutottak, hogyan változott a testtudatuk, hogyan szűntek meg fájdalmak és hogy milyen nagyon jól érzik magukat a bőrükben. Mindezek az eredmények természetesen az élet más területeire is kihatnak, növelik az életminőséget. Büszke vagyok például azokra a kismamákra, akik a szülés után, rendszeres gyakorlással visszakapták testüket és önbizalmukat.
Tizenhat év alatt nagyon sok emberrel találkoztam, több ezer órán vagyok túl. Büszke vagyok arra, hogy a frankfurti „Pilates életben” egy aktív és elismert oktató lettem és büszke vagyok arra, hogy Magyarországon is megtaláltam a helyem és a TMS Pilates-szel megtaláltuk egymást és egy jó minőségű oktatási anyagba vezethetjük be a tanulni vágyókat.
Van esetleg kedvenc személyes történeted, amit szívesen megosztanál velünk?
Volt egy 68 éves férfi vendégem, aki 2 évig küszködött váll problémával egy húzódás miatt. A rendszeres tréning hatására megszűntek a panaszok, így a 70. életévébe immár fájdalommentesen léphetett be.
Szintén meg kell említenem azt a középkorú hölgy vendégem, akinek erős menstruációs panaszai voltak és a tréning hatására ezek megszűntek, jól érzi magát, kivirult.
Szandra véleménye a TMS-Pilates oktatóképzéséről!
A pilates az egyik legfantasztikusabb mozgásforma, ebben biztos vagyok. Ha már ismered, és minél több emberrel szeretnéd megosztani ezt az élményt, ha az a célod, hogy másoknak egy hatékony edzésformával segíts az alakformálásban, sportban, rehabilitációban, akkor a gépes-pilatest neked találták ki! Gyere hozzánk, hozzám, és megmutatom, hogy mennyi lehetőség rejlik ebben a sportban, ebben a tudásban!
Az oktatóképzésünk legnagyobb előnye és sajátossága, hogy a reformer gép által kézzelfoghatóbb és érthetőbb lesz maga a Pilates-módszer. Könnyebben fogod magadévá tenni a lényegét. A legfontosabb alapfogalmak megismerésével könnyen megérted majd, hogy mi történik a testtel pilatesezés közben, miközben a reformer a gyakorlatban mutatja meg vizuálisan számodra. Sőt, magadon is érzed majd.
Mindez fordítva is igaz: a reformer gép helyes használata egy jól strukturált rendszerben sajátítható el. Emiatt fontos, hogy gyakorlatban is megértsd
a működését. Én több, mint tizenhat éve oktatom és gyakorlom a pilatest, mely a szenvedélyem. Ezért is örülnék, ha minél többen megtapasztalhatnák jótékony hatásait, megismernék a működését, terjesztenék, ezáltal egyre több és több embert tennénk egészségesebbé és boldogabbá.
Egyre többen érdeklődnek a reformeres pilates iránt, szerencsére egyre elterjedtebb a gépes pilates. Ezért nagyszerű lehetőség ez a képzés: az elsők között lehetsz, úttörő lehetsz ezen a területen.
A TMS-Pilates képzésének célja, hogy jól érthető formában, a pilates kereteit megtartva jó oktatókat adjon a mozogni, átalakulni vágyóknak.
Ajánlom gyógytornászoknak, manuálterapeutáknak, akik a praxisukat színesíteni szeretnék, valamint személyi trénereknek, talaj pilates oktatóknak, akik finomítani, mélyíteni kívánják módszerüket.