A TMS Pilates sikere nemcsak az oktatóink odaadó munkáján múlik, hanem azon a lelkes és elkötelezett csapaton is, ami a cég működéséért felel. Ebben a blogbejegyzésben szeretnénk bemutatni azokat a háttérben dolgozó munkatársakat, akiknek köszönhetően minden gördülékenyen és professzionálisan zajlik. Ismerd meg a csapat tagjait, akik nap mint nap azon dolgoznak, hogy vendégeink a lehető legjobb élményt kapják!
Bemutatkozások:
Tomi
Élő Tomi vagyok, a TMS Pilates alapítója, ügyvezetője. Végzettségemet tekintve okleveles gépészmérnök, létesítménygazdálkodó vagyok. Mindig is szerettem közösségben lenni, a sportban és a munkában is egyaránt. Korábban, alkalmazottként azokat az időszakokat szerettem leginkább, amikor vezető voltam és egy csapattal közösen, együtt tudtuk a kitűzött céljainkat elérni. Emiatt mindig is az volt az álmom, hogy egyszer egy saját, nagy és sikeres csapatot, szervezetet építhessek.
Amikor 2017-ben rátaláltam a gépes pilates-re, éreztem, hogy nem csak mozgásformaként, hanem akár egy vállalkozási lehetőségként is tekinthetek rá. Így közel 7 évvel a cégalapítás után azt tudom mondani, minden adott ahhoz, hogy ebből egy tényleg nagy dolgot felépítsünk. Eddig azon dolgoztam, hogy a csapat magja, a szervezet alapjai elkészüljenek, és azt gondolom, hogy ez sikerült is. Nagyon büszke vagyok a kollégáimra, és borzasztó hálás vagyok nekik mindenért, amit eddig elértünk. Ugyanakkor ezúton is üzenem nekik, hogy mindenki kösse fel a kis nadrágját, mert ha hiszik, ha nem, most kezdünk csak igazán belejönni!
Örömmel tölt el, hogy olyan embereket találtam magam mellé, akik hasonlóan gondolkoznak, mint én, és közel ugyanaz az értékrendünk. Soha nem volt még ennyire jó a TMS Pilates-nél dolgozni, mint mostanában, pedig már elég régóta itt vagyok.
Nagyon szeretem a csapatot, mindent nagyon köszönök nekik!
Klaudia
Szabó Klaudia vagyok a TMS Pilates cégvezetője és operatív vezetője. Üzletágat tekintve elsősorban a stúdiós, valamint a képzés üzletágért felelek, emellett részt veszek a céget érintő stratégiai döntések meghozatalában, a folyamatok optimalizálásban.
Tomival korábban már dolgoztunk együtt, ismertem a TMS-t, így örömmel mondtam igent, amikor felajánlotta nekem a pozíciót. Ez a lelkesedés azóta se hagyott alább és nagyon hálás vagyok neki és a kollégáimnak, hogy egy ilyen nagyszerű csapat tagja lehetek. Nap, mint nap inspirál, hogy ennyi kreatív, elhivatott és tehetséges ember vesz körül, akikkel élmény együtt dolgozni és közösen megvalósítani a céljainkat.
Az pedig már “csak” hab a tortán, hogy megismerhettem a reformer pilatest, mint mozgásformát, ami szerelem volt első látásra! Korábban versenyszerűen táncoltam és miután abbahagytam, évekig kerestem azt a sportot, amiben egyszerre találkozik az erő és az esztétika.
A TMS Pilates ezt adta nekem, egy új szerelmet és egy fantasztikus munkahelyet!
Norina
Kulich Norina vagyok, a TMS Pilates pénzügyi vezetője. Feladataim közé tartozik a cég pénzügyi tervének kidolgozásában való részvétel és annak végrehajtása, a pénzügyi folyamatok hatékony működtetése, valamint a döntéshozatali folyamatok támogatása a szükséges pénzügyi elemzésekkel és jelentésekkel.
Tomit már régebbről ismertem, és nagy megtiszteltetés volt számomra, amikor felkért, hogy legyek a TMS Pilates pénzügyi felelőse. Örömmel csatlakoztam ehhez a fantasztikus csapathoz, hogy támogathassam a közös célok elérésében.
Évekig versenyszerűen kézilabdáztam, így a mozgás sosem állt távol tőlem. Nagyszerű élmény volt megismerni a reformer pilatest, és nagy öröm számomra, hogy a sport iránti szeretetemet most ebben a népszerű mozgásformában élhetem meg.
Hálás vagyok Tominak és az egész csapatnak, hogy ilyen kivételes emberekkel dolgozhatok együtt. Az együttműködés és a kölcsönös támogatás rendkívül motiváló, és hihetetlenül lelkessé tesznek az eddigi közös sikereink és azok a lehetőségek, amelyek még ránk várnak.
Mana
Mana vagyok, a TMS Pilates marketing vezetője. Karrierem elején csatlakoztam a TMS-hez. A mai napig nagyon hálás vagyok a lehetőségért és minden tapasztalatért, amit az itt töltött évek alatt szereztem. Örömmel tekintek vissza arra a hosszú útra, amit együtt jártunk be a csapattal, és közösen növekedtünk a céggel együtt.
A munkám során a kedvenc feladataim közé tartozik a stratégiai döntéshozatal, mely során szorosan együttműködhetek a többi vezetővel, emellett pedig a márkamenedzsment és minden olyan feladat, ami a TMS hosszú távú növekedéséhez hozzájárul. A folyamatosan bővülő marketing csapat támogatása az egyik legsokszínűbb feladatom, amiben vezetőként minden nap fejlődési lehetőséget fedezek fel. De a marketingstratégia, a piackutatás, a marketing csatornák optimalizálása, a termékek és szolgáltatások pozícionálása a piacon, a kampányok tervezése és kivitelezése és még megannyi feladat a hatásköröm alá esik.
A TMS-ben a csapatot szeretem a legjobban, és mindazt, amit együtt építettünk, közös munkával és közös odaadással. Ezt a munkahelyet az teszi olyan páratlanná, hogy mindenkinek megvan a saját tere, amiben önmegvalósíthat, mind munka mind magánélet szempontjából, és ezzel egyidejűleg mindenki elkötelezett a közös célok iránt.
Anett
Ügyvezető asszisztensként dolgozom, ez azt jelenti, hogy Tominak segítek sok mindenben – ráadásul már elég régóta. Tomival együtt dolgoztunk egy multinál, és amikor távozott onnan, azt mondta: fogunk mi még együtt dolgozni! Ezt pedig így is lett: amint úgy érezte, hogy szükségessé vált számára egy asszisztens, aki a keze alá dolgozik, azonnal szólt. A többi már történelem.
Feladataim közé tartozik az árajánlatok összeállítása, webshopos rendelések feladása, e-mailek kezelése, de segítek az események/rendezvények megszervezésében is. Minden egyes területen összefonódik valahogy a munkám a többiekével: együtt dolgozom a logisztikai vezetővel, a pénzüggyel, a képzéshez biztosítom azt, hogy meglegyen minden szükséges eszköz hozzá – és még tudnám sorolni, nagyon sokrétű, szerteágazó és izgalmas a munkám!
Ha meg kellene határoznom, hogy mit szeretek legjobban a munkámban, bajban lennék. Ugyan klisés lesz a válaszom, de igaz: mindent! Ezzel ráadásul szerintem nem csak én vagyok így, hanem a többiek is. A folyamatos lelkesedésünket a legkisebb sikerek után, a soha el nem fogyó ötleteket, a csapatot, mert valami egészen fantasztikus kis csapatunk van ám nekünk! Bármikor, bármit meg lehet beszélni Tomival és maximálisan támogatott az első perctől kezdve abban is, hogy én, mint édesanya csatlakoztam a csapathoz: itthonról, ráadásul Vácról végzem a munkám és egyetlen másodpercre sem éreztem azt, hogy kilógnék a sorból. Bármikor, bármit meg lehet beszélni vele és a többiekkel is – akárkinek mesélek a munkámról a baráti és ismertségi körben, mindenki azt mondja, hogy ő is itt akar dolgozni.
Hanna
Varga Hanna vagyok, Key Account Manager. 2023-ban kezdtem a tanulmányaim az Eötvös Loránd Tudományegyetem Nemzetközi gazdálkodás szakos hallgatójaként. Hamar eldöntöttem, hogy a tanulmányaim mellé mindenképpen szeretnék egy munkahelyet, ahol az elsajátított tudást gyakorlatban is alkalmazhatom.
Mivel a reformer pilatest már a TMS előtt volt szerencsém kipróbálni, és szinte a mindennapjaim részét képezte, mikor rátaláltam a diákmunka lehetőségére a TMS-nél, tudtam, hogy jelentkeznem kell.
Eleinte az oktatókkal és a vendégekkel való kapcsolattartás volt a feladatom, én kezeltem az órarendeket, helyettesítéseket és válaszoltam az e-mailekre. Közel fél évvel később, már a franchise partnereinkkel is én tartom a kapcsolatot, és számos projektbe betekintést nyerhettem mind a stúdió, mind a franchise üzletágon belül. Mondhatni minden nap van lehetőségem fejlődni és tanulni valami újat. Hálás vagyok azért, hogy egy fiatalos, rugalmas munkakörnyezetben dolgozhatok, pozitív, és végtelenül segítőkész kollégákkal.
Csabi
Mátyus Csabi vagyok, a TMS Pilates online marketing managere. Ha követsz minket Instagram-on, Facebook-on és TikTok-on, akkor virtuálisan már találkozhattál velem. A céggel való közös munkám ügynökségi kereteken belül már korábbra nyúlik vissza, egy ideje viszont belsős munkatársként erősítem a csapatot. Büszkén mondhatom, hogy ez az egyik legjobb dolog, ami az elmúlt néhány évben történt velem.
Közgazdász, illetve fotográfus végzettséggel is rendelkezem, de összességében bármit szívesen végzek, ami kreativitást, szépérzéket igényel és kellő szabadságot nyújt, hogy ki tudjak bontakozni. Imádom a zenét, kiskorom óta foglalkoztat az éneklés, ami számomra terápiás hatással bír.
A TMS-nél végzett munkában talán azt szeretem a legjobban, hogy nincs olyan dolog, ami korlátozna. Nagyon erős a bizalmi kötelék, így elég nagy teret kapok ahhoz, hogy a maximumot tudjam nyújtani anélkül, hogy úgy érezném, másra már nem marad energiám.
Fontos megemlítenünk Istvánt, a logisztikai vezetőnket és állandó segítőjét, Jeff-et, hiszen ők ketten mindig készen állnak a szállítási és karbantartási feladatok megoldására. A csapathoz tartozik Endre is, aki adatelemzőként támogatja a stratégiai döntéseket. Végül, de nem utolsó sorban pedig külön köszönet illeti Dorinát, aki kreativitásával járul hozzá a tartalomgyártási folyamatokhoz.