Szakértő oktatóink szenvedélyükkel és szakmai hozzáértésükkel inspirálnak minden mozdulatra. Megmutatják, hogyan ébresztheted fel a testedben lakozó erőt a pilates-en keresztül!
Mindig jó kezekben leszel!
Ha kíváncsi vagy, kik azok, akikkel együtt felfedezheted a pilates világát, jó helyen jársz. Oktatóink elhivatott szakemberek, akik a pilates módszereivel segítenek Neked elérni a testi és lelki harmóniát. A pilates nem csak egy sport, hanem egy életforma, amely hozzájárul az egészséged megőrzéséhez és javításához. Fokozza az izmok erejét és rugalmasságát, miközben csökkenti a stresszt és javítja az általános közérzetet.
Ismerd meg oktatóinkat, akik személyre szabott figyelemmel és szakértői tudással várják, hogy együtt dolgozhassanak Veled az egészségesebb és kiegyensúlyozottabb élet felé vezető úton.
Fogadd szeretettel a bemutatkozókat!
Turczi Dorina
“Mindig is az életem része volt a mozgás és a sport. Kiskoromban találkoztam a ballettel, majd ezt követően szinkronúszó lettem, amit szintén több évig folytattam. Innentől pedig egy teljesen más mozgásforma jött az életembe, amit a mai napig folytatok. A Pilates mellett a Mauy thai teszi ki a mindennapjaimat. Céljaim egyike, hogy más sportágak sportolóinak is segítsek megtartani az ízületi egészségüket és a Pilatesben szerzett tapasztalataikat tudják hasznosítani akár az életben, akár a sportban.
Talaj Pilates és Reformer Pilates végzettséggel rendelkezem, ami mellett állandóan fejlesztem magam. Célom másik fele megmutatni az embereknek, hogy igenis lehet mozogni ízületkíméléssel és izmokat építeni károsodás nélkül. Szeretnék másokat is harmóniába hozni önmagukkal.
Hiszek abban, hogy ép testben ép lélek lakozik, mivel a sport nemcsak a testet edzi meg, de a pszichikumra is hatással van. A testi és a lelki egészség az, amibe mindig érdemes befektetni, hiszen a testünk mindig velünk lesz és a hangulatunk határozza meg a napjainkat.”
Itt találod Dorinát: Fő utcai stúdió, Serenity
Kiss-Mizik Eszter
“Maga a mozgás mindig is jelen volt az életemben, mint oly sok embernél. Hobbi sporttól kezdve, versenyzésen át, eljárni személyi edzőhöz, vagy csupán csak azért edzeni, hogy a külsőmön változást érjek el. Volt, hogy a sporttól jobb lett a közérzetem, és volt, hogy csak megszállottan kergettem egy eredményt.
A Reformer Pilates az, aminél csak egyszerűen az az érzésem, hogy a testem megköszöni, hogy teszek érte valamit. Mivel erős koncentrációt is igényel, így az agyamat is képes kikapcsolni, a teljes fókuszt saját magamra helyezni.
Mindenki máshol és másban találja meg azt a helyet, ahonnan mindig feltöltődve távozik, nekem a Reformer Pilates adja meg ezt az érzést. Így jött a gondolat, hogy én is meg akarom teremteni ezt a teret másoknak, és ezért el is végeztem egy oktatói képzést.”
Itt találod Esztert: Andrássy stúdió
Szoboszlai Annu
“A sport mindig is az életem részét képezte. A gimnáziumban kézilabdáztam, majd sportszervező, később sportmenedzser végzettséget szereztem.
Eleinte csak hobbi volt a sport, többfajta edzésfajtát próbáltam, majd rátaláltam a pilatesre, „köszönhetően” a néhány évvel ezelőtti gerincsérvemnek és csigolyaelcsúszásomnak. Úgy gondolom, hogy a sport nemcsak az alakformálás eszköze, hanem a testi-lelki egyensúly megteremtője is. Számomra a mozgás szabadságot jelent.
Edzéseim során igyekszem a teljes testet átmozgatni a klasszikus pilates elemek mellett ‘modernebb’, sokrétűbb gyakorlatokkal színesítve. Nagyfokú figyelmet kap a gerinc karbantartása, mivel ebben az „ülőmunka központú” világban már szinte kötelező ezzel külön foglalkozni.
Talaj pilates oktatói képesítés után személyi edzői és preventív gerinctréner papírt is szereztem. A reformer pilatessel mindig is kacérkodtam, majd amikor 2 éve jött a lehetőség, hogy bővítsem a tudásom ezen a téren, nagyon boldog voltam. Azóta reformer oktatóként is rendületlenül tartom az edzéseket. Azt gondolom, hogy kitartással és sok-sok gyakorlással el lehet érni a kitűzött célokat. :)”
Itt találod Annut: Andrássy stúdió, Fő utcai stúdió, Myself
Kovács Mira
“Számomra a reformer pilates a megoldás. Sokféle edzésformát kipróbáltam már, de gerinc műtétem miatt nem minden sportot végezhetek, viszont ebben a mozgásformában mindent megtaláltam. Szeretem a dinamikus órákat, viszont szívesen fűszerezem meg erősítő statikus feladatokkal vagy stabilitást fejlesztő egyensúly fókuszú gyakorlatokkal. Mindezek mellet fokozottan figyelek a helyes kivitelezésre az ízületek védelme érdekében.
Hétről-hétre igyekszem a vendégeim kedvében járni és egészséges, erős testet építeni velük. Hozd egyensúlyba önmagad kívül-belül!”
Itt találod Mirát: Fő utcai stúdió
angyal, Myself
Sztraka Lili
“A nevem Lili, Pilates instruktor vagyok. Több mint 10 éve foglalkozom az oktatással, kisebb nagyobb megszakításokkal, ugyanis közben két kislányom született. Óráimat igyekszem a klasszikus pilates alapelvekre építve megtartani és különböző eszközök segítségével színesíteni. Táncos múltamnak köszönhetően szeretek koreografálni, némi kecsességet, légiességet belecsempészni a mozdulatokba. Ugyanakkor a pilates előnyeit kihasználva egyre nagyobb hangsúlyt fektetek a módszer rehabilitációs részére. Hiszen egyre több az ülő munkával foglalkozó, mozgásszegény életmóddal küzdő vendég, akiknél nagyobb az esély a mozgásszervi problémákra.
Célom a Pilatesszel, hogy a vendégek jobban érezzék magukat a bőrükben, magabiztosabbak legyenek, egyensúlyban önmagukkal! Nem utolsó sorban szeretném minél több embernek átadni azt a szeretetet, amit én magam is érzek a Pilates módszer iránt. 🙂 Várlak csoportos óráimon!”
Itt találod Lilit: Római parti stúdió
Offenwagner Noémi
“Talaj és reformer pilates oktató vagyok. Szenvedélyem a test és lélek harmóniájának megteremtése, valamint az emberek segítése az egészségesebb életmód elérésében. A pilates segítségével erősíteni tudjuk a testet, javíthatjuk a testtartást és növelhetjük a rugalmasságot. Az óráimon arra törekszem, hogy mindenki megtalálja a saját egyensúlyát és erősségét, valamint megtanulja hallgatni és tisztelni a testét. Örömmel várlak az óráimon, ahol együtt dolgozhatunk az egészséges és kiegyensúlyozott élet felé vezető úton.”
Itt találod Noémit: Vízangyal
Kiss Herszényi Réka
“Kiss Herszényi Réka vagyok, a Testnevelési Egyetemen végeztem úszó szakedzőként. Az uszoda helyett a fitness szakma világában találtam meg magam. Aerobic oktatóként, később spinracing oktatóként dolgoztam. Az évek múlásával a nyugodtabb tempójú mozgásformák kerültek nálam előtérbe. Először a jóga, majd a pilates lett számomra a legfontosabb mozgás. Ma már csak talaj, illetve reformer pilates oktatóként dolgozom. Számomra a legfontosabb az egészséges és tudatos mozgás a gerinc és ízületeink védelmével. A pilates ezt biztosítja a jó társaság és hangulat mellett.”
Itt találod Rékát: Római parti stúdió, Serenity
Csákvári Flóra
“Mindig is nagyon mozgékony voltam, már egészen kiskoromtól, kipróbáltam a versenytánctól kezdve az úszáson, lovagláson át egészen a teniszig mindent, de valahogy semmi sem maradt velem…
Huzamosabb ideig edzőterembe is jártam, de egyszerűen azt éreztem, hogy nem feltöltődve, hanem inkább nagyon lemerülve távozok a HIIT és egyéb magas intenzitású órákról.
Ekkor találkoztam először a talaj Pilatesszel, ami nagyon gyorsan a midennapjaim szerves részévé vált, magával ragadott a nélkülözhetetlen odafigyelés az elme – test kapcsolatára és a mozdulatok nőiessége ebben a mozgásformában. A talaj Pilatest a mai napig nagy örömmel oktatom, dinamikusabb formában.
Később fordultam a reformer Pilates felé, ami egy új dimenziót nyitott számomra is a Pilates gyakorlásában, semmi sem hasonlítható hozzá, a gyakorlatok végtelen tárházát sorakoztatja fel, a szervezetre gyakorolt tagadhatatlan jótékony hatása mellett.
Nagy örömömre szolgál, hogy ezt a mozgásformát a TMS Pilates-nél oktathatom, egy fantasztikus csapat részeként, szuper vendégkörrel, ahova mindig tárt karokkal várjuk a mozogni vágyókat, akik szívesen megismerkednének a gépesített Pilates csodáival.
Abszolút hiszek Joseph Pilates, az alapító szavaiban, mindegy, hogy talaj vagy gépesített óra mellett döntünk:
„10 alkalom után már érezni fogod a különbséget, 20 alkalom után látni fogod a változást, 30 alkalom után átalakul a tested.”
Itt találod Flórát: Andrássy stúdió, Myself stúdió
Lipka Dóra
“Kiskorom óta fontos része a sport az életemnek. Futottam, atlétikáztam, úsztam, kosárlabdáztam és rendszeresen jártam edzőterembe is.
2022. januárjában iratkoztam be életem első Reformer Pilates órájára. Itt kezdődött minden. Ezek után rendszeres vendég voltam az edzéseken, 2022. őszén pedig elvégeztem a Reformer Pilates alapképzést is. Technikailag hozzáértő segítséget kaptam, megmutatták a Reformer Pilates csínyját – bínyját, ami a mai napig elkísér. Az órák tervezésénél is mindig szem előtt tartom az ott tanultakat.
Ezt a mozgásformát minden korosztálynak bátran ajánlom! Számos testi és mentális pozitív hatása mellett, az órák során megtapasztalhatod azt is, hogy mindig többre vagy képes, mint hiszed!”
Itt találod Dórát: Andrássy stúdió
Bakó Réka
“Hosszú ideig kerestem olyan mozgásformát, ami változatos és szépen formálja az izomzatot. Végül a pilates edzéseken találtam rá igazán önmagamra: jó hangulatú, pörgős edzések, ami teljesen kizökkent a hétköznapi mókuskerékből. A pilates segít a testtudatosság kialakításában és szép, nőies izomzatot eredményez. Javítja a testtartást is, így néhány edzés után egyszer csak arra leszel figyelmes, hogy szépen kihúzott háttal ülsz az asztalnál.
Célom, hogy segítsek vendégeimnek a kívánt eredmények elérésében és törekedni a testi-lelki egyensúly fenntartására a közös edzések során. Bátran ajánlom mind kezdőknek, akik szeretnének megismerkedni ezzel a mozgásformával, és azoknak, akik már a pilates szerelmesei.
Várlak szeretettel az óráimon,
Réka”
Itt találod Rékát: Andrássy stúdió
Bartus Réka
Bartus Réka, a Vízangyal Health & Beauty center vezetőjeként, szívén viseli az új, exkluzív pilates kabin sorsát, ezért balettintézetes gyerekkorát, színházi táncos múltját és pilates reformer oktatói végzettségét is kamatoztatja, privát és páros pilates órákon, a 11. kerületi Vízangyal életmódközpontban.
Itt találod Rékát: Vízangyal stúdió
Antal Liliána
“Kiskorom óta végig kíséri a mindennapjaimat a pilates, el se tudom képzelni nélküle az életem. Alig várom, hogy átadhassam a vidám óráim keretein belül az évek alatt felhalmozott tudásomat. Garantálhatom, ha egyszer kipróbálod, nem tudsz leszokni róla!”
Itt találod Liliánát: Andrássy stúdió, Vízangyal stúdió, Fő utcai stúdió
Bor Laura
„Bor Laura vagyok, 32 éves és két gyönyörű kislány édesanyja. A pilatessel nagyjából 15 éve ismerkedtem meg, kifejezetten a talaj pilatessel, majd a jóga vált szenvedélyemmé. Egy pár évvel ezelőtt végeztem el egy talaj pilates edzői tanfolyamot és ezután a reformer pilates edzői képzést a TMS-nél. Életem legjobb döntése volt, mert maximálisan megtaláltam magamat ebben a sportban. Rendszeres gyakorlóként és edzőként a mindennapjaim része, mindamellett, hogy gyönyörűen formálja az izomzatot, lelkileg is feltölt. A “megcsináltam” érzés minden óra után doppingol és szeretném ha ezt Ti is megtapasztalnátok az óráim után! Én maximálisan segítségetekre leszek ebben!„
Itt találod Laurát: Római part
Szeglet Jennifer
„Gyerekkoromban mindig is kövér kislány voltam… majd egy nyáron elhatároztam, hogy elkezdek rendszeresen mozogni, sportolni és figyelni arra, hogy ne egyek annyi nasit és ne a vacsi legyen a legfőbb étkezésem. 🙂 Az évek alatt egyre fontosabbá vált számomra a hosszútávon megfelelő, mozgásforma megtalálása. A jóga és futás mellett kezdtem el a reformer pilates gyakorlását, amibe mondanom sem kell, egyből beleszerettem! Végre rátaláltam arra a sportra, amiben igazán jól érzem magam, kíméli az izületeimet, még nőiesebbé tesz és általa teljesen feltöltődöm, testileg és lelkileg egyaránt. Nem is volt kérdés, hogy elvégezzem a reformer pilates képzést. Tudtam, hogy szeretném tovább adni mindazt a mozgásformát és életérzést, amit nekem is nap mint nap nyújt a pilates. A legfontosabb számomra, hogy segítsek mások mozgásszervi problémáin a saját tapasztalataim alapján. Az órák során alkalmazott kimeríthetetlen mennyiségű gyakorlatok nemcsak jótékony hatással vannak szervezetünkre és elménkre, de segítenek kicsit kizökkenteni magunkat a mindennapi rohanó hétköznapokból is.”
Itt találod Jennifert: Andrássy stúdió
Csala Jennifer
„A testmozgás mindig is az életem szerves részét képezte. Az első szerelem a kézilabda volt, melynek a sorozatos térdsérülések vetettek véget. Ezután évekig kerestem a számomra megfelelő mozgásformát: Elvégeztem a fitness wellness instuktori képzést, futottam, jógáztam. Az első reformer pilates órámon azonban a keresés lezárult: éreztem, hogy ez az a mozgásforma, ami testileg és lelkileg is megadja a teljesség érzését, óráimon ezt szeretném a vendégeimnek is átadni. További célom, hogy a vendégek a saját szintjükön óráról órára fejlődni tudjanak és teljesen kikapcsolódjanak, valamint feltöltődjenek a stúdióban.„
Képzések: 2024 – STOTT Pilates Mat, 2024 – STOTT Pilates Reformer
Itt találod Jennifert: Vízangyal, Római part
Most, hogy egy picit jobban megismerted oktatóinkat, nincs más hátra, mint időpontot foglalni egyikük edzésére! Találkozz velük személyesen, és engedd, hogy kihozzák belőled a maximumot! Kattints ide az időpontfoglaláshoz!