7 érv a csoportos pilates órák mellett

poszt megosztása:

A gépes pilates a test centrumára koncentráló, alapos, mégis biztonságos módja nem csak a mozgásnak, hanem az izmok erősítésének és nyújtásának is. Sok-sok érvet hoztunk már fel mellette, de arról még nem beszéltünk, hogy miért érdemes csoportos gépi pilates órára járni?

A csoportos órák lehetőséget nyújtanak minden pilates gép kipróbálására, megismerésére. Na és persze arra, hogy ezeket  a profi gépeket profi oktatók mellett rendszeresen használhasd. De nézzük meg pontokba szedve ezeket az elgondolkodtató előnyöket.

1. Minden gépet kipróbálhatsz

A Pilates mozgásforma egyik legnagyobb előnye az, hogy sérülésmentesen tudsz mozogni, és hogy a saját tempód szerint tudsz haladni, fejlődni. Ez pedig nagyrészt a pilates gépeknek köszönhető, hiszen a rúgókon keresztül az ellenállás beállításával éred el azt, hogy a te állapotodhoz mért erőkifejtésre legyen szükség mozgás közben. Pontosan ezeknek a rugóknak köszönhető az is, hogy ez a mozgás teljesen megkíméli az izületeidet. 

Ahhoz, hogy ezeket az ötletes és profi eszközöket megfelelően tudd használni, először mindenképpen szükséged van vezetett órákra. Tudtad, hogy a  pilates reformeren például több száz gyakorlatot végezhetsz el? Akkor is érdemes megismerned a legfontosabb gyakorlatokat, ha otthonra szeretnél egy pilates gépet. 

2. Motiváló közeg

A csoportos edzések egyik legnagyobb előnye egyrészt a közösségi érzés, hiszen valaminek, egy egységnek az elemei vagyunk ilyenkor. Ráadásul olykor támogatásra, olykor egy kis egészséges versengésre nyújt lehetőséget a tény, hogy másokkal együtt edzünk. A pilates szemlélete, az összpontosítás és a koncentráció segít átszellemülni, ezt a meditatív állapotot pedig nagyon hatásos és izgalmas dolog közösségben megélni. 

3. Profi oktatóval pilatesezhetsz 

Profi oktatókkal megismerheted a gépek használatát, emellett a pilates működését, és a saját határaidat. A gépi pilates esetében vezetett edzővel tornázni azért is hatásos, mert így megtanulod kimaxolni a pilates gépekben rejlő lehetőséget. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy egy edző tökéletesen építi fel az edzést, ezért meglátod és megérzed, hogy hogy a legjobb használni a pilates gépeket. Persze ez a pont csak akkor igaz, ha tényleg profi szakértő tartja a csoportos edzést. A mi edzőink bemutatkozását folyamatosan közzétesszük a blogon, így megismerheted munkásságukat és nézeteiket, például azt, ahogy a sportról, testről és pilatesről gondolnak!

Pilates edzés oktatóval

4. Testreszabott edzés

Egy szakértő segítségével pilatesezni mindig sokkal, de sokkal hatékonyabb, mint egyedül,  vagy nem jó segítséggel. A jól felépített, átgondolt csoportos edzés nem csak nagyon hasznos, de a pilates gépek esetében testreszabott is, hiszen a gépek beállítása, egyes gyakorlatok módosítása mind a te érdekedet szolgálja. Mert az oktatód ismeri a határaidat, és tudja, hogy mikor hogyan érdemes használnod a pilates gépet. 

5. Jó hangulat, jó közösség

Az embereket összeköti a sport, a közös érdeklődés, az együttesen végzett tevékenység. Éppen ezért annyira jó kikapcsolódás a csoportos pilates óra. Mindenki egyenként is figyelmet kap, de együtt, csapatban vagytok. Sokszor barátságok is ki szoktak alakulni ilyen edzések során. 

6. Elérhető ár

Ahhoz, hogy a lehető legkedvezőbb áron használd ezeket a gépeket, a csoportos edzés a legjobb megoldás. Hiszen így attól függően, hogy hol, milyen pilates stúdióban vagy, többféle profi gépen végezheted el az edzéseket. 

7. Biztonság

Abban is biztos lehetsz egy ilyen pilates órán, hogy biztonságban vagy. Nem csak azért, mert a gépek eleve arra lettek megtervezve, hogy az izületek ne kapjanak terhelést mozgás közben, hanem azért is, mert egy profi oktató felügyelete mellett mozogsz, ezért nem tehetsz olyan mozdulatot, nem vehetsz fel olyan pozíciót, ami számodra káros lehet.

Ha érdekel minden, ami pilatesszel kapcsolatos, akkor kövess minket facebookon is!

Fedezd fel a többi blogcikkünket is!

Pilates

Boldog 1. születésnapot kívánunk, MySelf!

Ismét egy olyan napra ébredtünk, amikor egy franchise stúdiónk ünnepli a születésnapját. Hihetetlen, de a TMS Pilates x MySelf DrKriston is 1 éves lett! A mérföldkő tiszteletére készítettünk egy interjút a stúdió tulajdonosaival, Dr. Kriston renátával és lányával, Sajgó Flórával, akik az elmúlt időszakra reflektáltak. Fogadjátok sok-sok szeretettel és inspirálódjatok Ti is a szuper gondolatokból!

Idén a TMS Pilates adománnyal támogatja a KIKAPCS Alapítvány 3. születésnapi hétvégéjének célkitűzését. Olvass tovább, és tudd meg, hogyan veszünk részt a kezdeményezésben!
Pilates

KIKAPCSolódás? Támogatjuk!

Idén a TMS Pilates adománnyal támogatja a KIKAPCS Alapítvány 3. születésnapi hétvégéjének célkitűzését. Olvass tovább, és tudd meg, hogyan veszünk részt a kezdeményezésben!